Kedves Főorvos Úr!
39 éves, 2 gyerekes (7 és 11 év) nő vagyok. Mindekét gyerekemet normális úton szültem, az első 3800g-mal született, egy 16 órás vajúdás után kikönyökölték belőlem, a második viszont 4 óra alatt lőtt ki 3500g-mal.
Csak hasra híztam, az én átlagos 162 cm/55kg indulósúlyomhoz képest nagyok voltak, óriáshasam volt mindkettővel. Akkor mondták, hogy “hátrahajló” méhem van, jelentsen ez bármit is.
A süllyedést, méhelőreesést kiváltó okok között mindenképp szerepel szerintem a sok év balett majd népitánc, illetve az, hogy sosem haboztam, ha meg kellett emelni egy festékesvödröt, egy létrát, vagy épp a huszonkilós gyerekeket és az állandó székrekedés sem kedvez, azt hiszem.
Kb. 3 éve döbbentem rá, hogy nekem süllyedésem van. (a szégyenkezés és tanácstalanság és az “átlagnőgyógyász-nincs itt probléma”” reakció miatt halasztgattam 3 évig, Várkonyi doktor úr javaslatára kerültem Önhöz). Nem volt sem inkontinencia, se vérzészavar, de menstruációkor úgy éreztem, hogy kiesik mindenem, és éreztem, hogy bizonyos alkatrészeim nem ott vannak, ahol szerintem lenniük kellene. A gravitáció alattomos dolog, szerintem ami egyszer lekerült, az magától nem megy vissza. Nem vagyok kitartó tipus, alkatilag alkalmatlan vagyok arra, hogy hónapokig napi rendszerességgel tornázzak, egy bizonytalan kimenetelű eredmény kedvéért pláne nem. Méheltávolítás, hüvelycsonk felfüggesztéssel hálós technikával -javasolta Ön. Elképesztő módon féltem, de utóbb kiderült, teljesen feleslegesen. Féltem a fájdalomtól, az altatástól, hogy egyáltalán túlélem-e. Orvosi szemszögből ez biztos butaságnak tűnik, beteg szemszögből viszont szerintem nem ritka.
A műtét utáni órákat végigaludtam, a legnagyobb bajom az altatás okozta hányinger volt, amit a nővérek lelkiismeretesen próbáltak csillapítani. A műtét estéjén már fel tudtam kelni, másnap sétáltam. ÉS SEMMI FÁJDALMAM NEM VOLT! Hihetetlen, hogy egy tulajdonképpen nagy hasi műtét nem járt fájdalommal. És azóta sem fáj. Még nem telt le a 6 hét lábadozás, de nehezemre esik betartani a kötelező nyugton maradást. Nagyon kiváncsian várom a kontrollt május 14-én, hogy minden úgy alakult-e, ahogy elvárható. Voltak fura érzeteim, mint ha megnőtt volna a hasam, puffadt volt és a hasamon a bőrt mintha leforrázták volna, úgy éreztem 2 hétig, és egészen vicces, hogy most máshonnan pisilek-azaz érzem, hogy a hólyagom feljebb került. A jósolt nyom, szúr, húz, csíp, stb tünetek egyáltalán nincsenek, pedig nem viselem túl jól a fájdalmat úgy általában, tehát nyilván tényleg nem fáj, ha ezt mondom. Főorvos Úr igyekezett megnyugtatni a műtét előtt, elmagyarázta, hogy mi fog történni, türelmesen kezelte a már-már pánikolásomat és az Ön magabiztossága jó hatással volt rám, nem szaladtam haza 🙂 És a nyughatatlanságomat, a naiv kérdéseimet is kedélyesen viselte 🙂 A hegek (laparoszkópiás!) szépen gyógyulnak, én pedig igyekszem annyit pihenni, amennyi még nem őrjít meg, de cipekedni, erőlködni tilos, ezt megértettem. Nem szeretném még egyszer ezt a hosszú kényszerpihenőt 🙂 Ellustulok 🙂
Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy a jövőben hogyan alakulnak a dolgaim, jó volna egy lista, hogy mit lehet, mit nem lehet, mire számíthatok 5-10 év után, milyen változások várhatók, stb.
Azt gondolom, hogy a problémákat meg kell oldani. Ha olyan bajom van, amire van megoldás, akkor pláne. Ha elérhető a korszerű technológia, és legfőképp egy olyan Orvos, akinek megvan a tudása és tapasztalata, akkor azzal élni kell.
Örülök, hogy a Főrovos Úr itt van a közelben, hogy jobbá akarja tenni a nők életét, megtanulta ezt az eljárást és ezzel képes megoldást kínálni a hozzám hasonlóknak!
Sok sikert kívánok a jövőbeni munkájához is!
Tisztelettel,
T-né M.E.
2019.05.06.
